Közvélekedés szerint elbuktak szabadságharcaink, vesztesként kerültünk ki belőlük, "szerencsétlen" nemzet vagyunk, amely 500 éve folyton a rossz oldalra kerül.
Az alábbiakban arra teszek kísérletet, hogy dióhéjban megmutassam, mik lehettek ezekben a mozgalmakban a célok, és milyen mértékben valósultak meg ezek a harc során-következtében. Nem történelmi tanulmányt írok, ami remélhetőleg nem azt jelenti, hogy felületesen, hiányosan mutatom be az eseményeket, hanem sokkal inkább azt, hogy röviden, közérthetően, világosan teszem azt.
A sort Moháccsal szokták kezdeni, amikor örökre elbukott a középkori Magyar Királyság, hiszen egysége és függetlensége (együtt) már soha nem állt helyre. Súlyos vereség volt, amit a király halála tetőzött, ennek következtében hamarosan két uralkodót választottak, az ország előbb két majd három részre szakadt. Ugyanakkor ez az a század, amikor a magyar nyelv az előzményekhez képest elképesztő gazdagságban bukkan fel , amikor a gazdaság két sikeres terméke (a marha és a bor) Európa számos részére eljut, és amikor az összetartozás tudata egyre jobban erősödik, még akkor is, ha modern értelemben vett nemzetről még nem beszélhetünk.
A Bocskai-szabadságharc sikeresnek mondható, hiszen nem volt, nem lehetett célja az ország törvényes urának detronizálása, viszont sikerült megerősítenie az Erdélyi Fejedelemséget és a királyságbeli magyar rendek jogait, biztosítani a vallásszabadságot, letelepíteni a hajdúkat és visszaadni a székelyek privilégiumait, miközben a törökkel szemben erős pozíciót vívott ki magának a fejedelem.
Bethlen Gábor és I. Rákóczi György támadásai a nyugati országrész ellen részben a Bocskai által kijelölt célokat érték el, ugyanakkor egy összeurópai háborúba bekapcsolódva, a fejedelemség nemzetközi helyzetét erősítették meg. Kétségtelenül Bethlen kísérletet tett az ország újraegyesítésére, ám abban a hatalmi helyzetben mindez nem volt reális.
II. Rákóczi György sikertelen lengyel támadása, majd az Erdély érő súlyos csapások egészen Várad elestéig bizonyították, mennyire fontos a nagyhatalmi erőviszonyok pontos felmérése.
A Rákóczi-szabadságharc elbukott abban az értelemben, hogy sem Magyarország, sem Erdély függetlenségét nem sikerült kivívnia, ám eredményeit figyelembe véve sok szempontból sikeresnek mondható: meghátrálásra kényszerítette a Habsburg-abszolutizmus, megerősítette a magyar nemesség jogait, sikerült elkerülni az országnak puszta tartománnyá való lesüllyesztését.
1848-49-ben ismét elbukott a függetlenség ügye, csakhogy az nem is szerepelt célként a forradalomban, és az akkori nemzetközi helyzetben nem is volt reális, Kossuthék - vagy talán csak Kossuth - 1849 tavaszán téves helyzetfelismerésük áldozatául estek. Sikerült viszont megteremteni a középkori társadalmi-gazdasági rendszerrel való leszámolás, egy polgári ország alapjait. Maga a bukás is üdvösnek bizonyult hosszú távon: a brutális megtorlás dacos szembenállást váltott ki, büszkeséggé vált magyarnak lenni és a következő évtizedekben jelentős magyarosodás/ asszimiláció zajlott le az országban - elsősorban a németek és a zsidók körében.
1956-ben ismét téves helyzetfelismerése áldozata lett a Nagy Imre-kormány, az utcán meghaló, majd a zsarnoki rendszer által megkínzott-kivégzett áldozatok viszont végképp bebizonyították a szocialista rendszer csődjét: az nem jelentette a nyugati kapitalista berendezkedés életképes alternatíváját.
