Gyerekkoromban ilyenkor mindig kimentünk a temetőbe. Emlékszem a sírokra, a számtalan gyertya fényére, a meleg gesztenyére. Régen volt, már nem tudom, mikor jártam utoljára ilyenkor temetőben. Pedig most már a gyerekek miatt is kellene, hogy átadjam nekik ezt a szokást. De elvesztettem őket, ki tudja, hol vannak most? Itt kuksolok egyedül, gondoltam írok valamit a halottak napjáról, halottainkról, akik elmentek, és itt hagytak minket.
Miért fontosak nekünk? Különösen most, amikor az emberek nem igen szeretnek a múltba fordulni. Inkább csak magamról írok. Hogy miért fontosak számomra? Nélkülük nem lennék. Sokat köszönhetek nekik, sok mindenért átkozhatom őket. Nehéz megmondani, miért vagyok kizárólag magam felelős, mi mindent örököltem. Nem tudok szabadulni tőlük, hozzám tartoznak. Persze túlléphetek rajtuk, meghaladhatom őket, de sohasem tagadhatom származásomat.
Nem vagyok egyedül. Itt ülök (persze mást is teszek azért) napok óta magamban, mégis ők velem vannak - szüleim (akik élnek), nagyszüleim (akik részben élnek), dédszüleim (akik közül csak egyet ismertem) és még sokan mások. Belőlük lettem, bennem élnek, sohasem szabadulhatok tőlük, úgy ahogyan gyermekeim sem fognak szabadulni tőlem. Emlékeznem kell rájuk, mert nemzettek, szültek és - úgy ahogyan - felneveltek. Megvalósulatlan álmaikat, amelyekről nem tudok, talán nekem kell beteljesíteni, újra megálmodni és véghezvinni, vagy talán éppen megtagadom örökségüket, gyengének bizonyulok, méltatlannak.
Elhagytam őket, távol nyugszanak. Szégyellem, de nem kulloghatok vissza így, gyermekeim és az anyjuk nélkül, akit annyira szeretek. Nem akarok itt és így meghalni, méltó szeretnék lenni azokhoz, akiket ismertem, és akik mind hosszú és dolgos életet éltek, azokhoz, akiket nem ismerhettem, de gondolom ők sem henyéltek, ahogyan én bizony gyakran megteszem. Bár tudnátok erőt adni nekem - de csak magamban kereshetem. És az az igazság, hogy gyakran nem találom, úgy ahogyan titeket sem talállak, csak az ürességet. Csodálkozom, hogyan lehettem ennyire "modern", cinikus ember, bár azért tudok lelkesedni.
