Nem mintha különösebben büszke lennék rá.
Összecsaptam az egészet, ráadásul elég nyomasztó hangulatban. Azok, akik a legfontosabbak számomra, három gyerekem, és anyjuk, nem lehettek ott, pedig tudom, mennyire jól telt volna. Ez lehangol, bár azt hiszem, ennek semmi nyoma sem volt, nyugodtan, sőt kifejezetten vidáman viselkedtem, sokat táncoltam. A beszédet végig tagoltan, egyetlen nyelvbotlás nélkül mondtam végig, bár közben is eszembe jutottak. Talán kissé remegett közben a kezem - ugyanis sajnos papírból beszéltem, amit eléggé szégyellek.
"Tisztelt vendégek: rokonok, barátok! Kedves diákok, kollégák!
Itt állunk, hogy megmutassuk magunkat. Most (még) nem a tantárgyi tudásról kell számot adni, arra (majd) az érettségi vizsgákon kerül sor. Ez az alkalom látszólag egészen másról szól. Táncolunk.
De hát mi a tánc? Maga az élet: rophatjuk egyedül, szabadon, csak a zenére figyelve, próbálhatjuk párosan járni, ami szép lehet, ám figyelni kell egymásra, nehogy például a másik lábára lépjünk. Táncolhatjuk körben vagy sorban állva, átadva magunkat a mozgás, az összekapaszkodás felhőtlen örömének.
És mi a szalagavató tánc? Hát maga az iskola. Osztályok műsorait láthatják, egy-egy olyan közösség mutatja meg magát, amely itt alakult ki a Mikesben néhány év alatt. Mire tanít a tánc, mire tanít az iskola, ha nem arra, hogy figyeljünk egymásra. Hiszen nincs más választásunk, osztálytársakként, tanárokként nap mint nap, hétről hétre együtt vagyunk, és közösen mutatjuk be táncunkat. Ez a közös lét gyakran mintha kényszer lenne, sokszor mintha menekülnénk az iskolából, pedig csakis egymástól kaphatjuk meg azt a megbecsülést, figyelmet, amire szükségünk van, ami nélkül oly nehéz élni. Tanár a diáktól és kollégáitól, diák a diáktól és a tanártól. Egyedül vagy akár szűk körben az ember sokkal nehezebben, sőt talán sehogyan sem bontakoztathatja ki képességeit, válhat felnőtté.
Kényszer és lehetőség ez – csakúgy mint a táncunk.
Kényszer, hiszen egy hagyomány folytatásáról van szó, melyhez csatlakoznunk kell. Ráadásul a tánc sok gyakorlást igényel, és szintúgy sok tanulásra van szükség a középiskolai tanulmányok sikeres befejezéséhez. Ha nem akarunk csalódást okozni a közönségnek, ha nem akarnak kudarcot vallani tanáraik előtt, nincs más lehetőségük. Csak az áldozatos, kitartó munka hozza meg gyümölcsét. Bízunk benne, hogyha majd kikerülnek a Mikes többé-kevésbé védő falai közül, akkor is tisztességes módon tudnak majd boldogulni. Ha valahol, itt biztosan nem lehet csalni, nincs mód puskázásra: a reflektorfényben mutatjuk be táncunkat, ahol számtalan szempár szegeződik ránk, úgy érezzük, azonnal észreveszik, ha elvétjük a lépést, amivel ráadásul társainkat is megzavarhatjuk. Sok munka áll tehát mögöttünk: tanulás, hiszen kiérdemelték, hogy végzős diákok legyenek, és táncpróbák, melyekkel a nagy estére készültünk.
A tánc, az iskola azonban nem csak kényszerű munka, sőt elsősorban nem az, hanem lehetőség. Lehetőség a tánc, meg az iskola, hiszen számos barátság szövődik itt, egy olyan korban, amikor még fiatalok és nyitottak, tán még az idősebbek számára is fontos kapcsolatok alakulnak. Lehetőség, hogy megmutassuk magunkat, hogy bebizonyítsuk, mire vagyunk képesek. A zene, a mozgás, az együttlét örömét jelenti, a felszabadultságot, a kipirult arcokat. A szalagavató pedig remélem csak egyike lesz a sok Mikeshez kötődő kellemes emléknek.
Végül, utolsósorban köszönöm önöknek: szülőknek, családtagoknak, barátoknak, akik nélkül mindez nem jöhetett volna létre. Közönség nélkül nem állhatnánk itt, hiszen kinek táncolnánk? A hozzátartozók támogatása nélkül pedig szintén nem állhatnánk itt, hiszen ők voltak azok, akik jóban-rosszban támogatták felkészüléseteket. Kiemelném az esti és levelező tagozatos diákokat, akik gyakran már családosan, szülőkként, munkahely mellett választották az iskolapadot. A mellettük állóknak különösen nagy türelemre, megértésre van szükségük.
Köszönjük és számítunk bátorításukra, buzdításukra, biztatásukra...
hiszen ma este mulatni akarunk, feledni a tanulást, a próbákat. Tudjuk: nincs mitől tartanunk, biztosan ügyesek leszünk majd – és nemcsak ma: bízunk benne, az év végi vizsgák és az érettségi is sikerülnek majd.
Kezdődjék hát a tánc!"
