Nem tudom, szerencsés-e ez a cím, hirtelen jutott eszembe, rögtön le is írtam.
A miért kérdés kétértelmű, a múltra és a jövőre egyaránt vonatkozhat. Azt hiszem, a nyelvtanban megkülönböztetik a múltra utaló okhatározót és a jövőre "célzó" célhatározót. De hát, kérdem én, mi az ok, ha a cél nem az?
Mi az, ami mozgat minket, amivel magyarázhatjuk tetteinket? Az emberek nagyon gyakran teszik fel maguknak és egymásnak a miért kérdést, nem vagyunk képesek beérni a jelenségekkel, a szemlélődéssel, mindennek "mögé" akarunk látni, mintha nem az lenne a lényeg, ami van, amit látunk, tapasztalunk, hanem az okozó, a feltételezett "mögöttes" szándék, erő stb. (pl. a gravitáció) Gyakran kiderül, "mily sekély a mélység", hisz nincs "semmi" a jelenség mögött, pontosabban lehangoló az egész (pl. színtan).
Mindig az okot keressük, az egyetlent, a mindenek fölött állót. Sok ilyen lehet, de a legfontosabb érdekel, ezt akarjuk megtalálni, hiszen akkor "mindent" megértettünk. Az okok hajszolása a külső és belső természetre egyaránt vonatkozik, és egyformán siralmas eredményhez vezetett. Talán túlzok? Lehet. Most inkább az ember viselkedésére gondolok (a természettudományok 20. századi vesszőfutásáról sok helyütt olvasni). Gyakran igen súlyos, ha úgy tetszik, életbevágó kérdés lehet a miért, hiszen csalódásunk, fájdalmunk magyarázatot kíván. Még ha elismerjük a sokféle lehetséges tényezőt, akkor is valamifajta rangsort szeretnénk felállítani közöttük.
A pszichoanalízis - ha jól értelmezem - azt mondja, ha meg akarunk érteni valakit, a múltjában kell kutakodnunk. Azt kell tudnunk, honnan jött, kik a felmenői, milyen körülmények között nőtt fel, milyen fontosabb hatások érték stb. Elegendő-e, ez? Nyilvánvalóan sok mindent örököltem, rengeteg tulajdonságomat szereztem innen-onnan, de mi mozgat most? Elsősorban a múlt lenne, ami meghatározza gondolataimat, lépéseimet?
Most került a kezembe Jung egyik válogatás-kötete. Azt írja, "a világ és létünk teljességgel irracionális, és sohasem tudjuk bebizonyítani, hogy racionálisnak kell lenniük". Másutt: "az emberi élet nagy döntései sokkal inkább az ösztönöknek és egyéb titokzatos, tudattalan tényezőknek vannak alávetve, mint a tudatos önkénynek vagy a jó szándékú bölcsességnek." Lehangoló azok számára, akik valamifajta értelmes magyarázatot, ésszerű megértést várnak.
"A jelent és a voltat annak fényében látom, hogy miként szólítom meg a hozzám eljövőt... Minden a jövőben kezdődik." Vajda Mihály szerint Heidegger a halálhoz, a Semmihez való megzavarodott viszonyra gondol. Számomra arról van szó, merre tartok, mit akarok, milyen céljaim vannak... és igen, az is egy fontos cél lehet, hogy megfelelően készüljek fel a halálra, készen álljak rá, ha eljön az idő. Hogy tudjam, megtettem, amit lehetett, kihasználtam képességeimet, megtaláltam a helyem, a feladatom stb.
Élj, ne érts! (Jól hangzik.) Talán erre vonatkozik a "boldogok a lelki szegények" megjegyzés?
