Tantestületi kiránduláson vette részt, ahol a záró programnak szánt kisebb sétát elmosta az eső. Helyette maradhattunk a helyszínen, ahol egy élményfürdőben tölthettünk még néhány órát. Legnagyobb meglepetésemre a kb. 50-60 fős társaságból összesen hatan maradtunk, a mi iskolánkból (ugyanis két, nemrég összevont iskola tanárai vettek részt), ahonnan nagyjából 40-en voltunk, 3-an. Mindenki más elsietett.
Megdöbbentem. Miért?
Hiszen:
1. olyan helyen voltunk, amely közeli ugyan az iskoláinkhoz, de amelynek árait nem feltétlenül a pedagógusok zsebéhez szabták, így igen kevesen fordultak ott meg korábban. Most lehetőség lett volna még néhány órát eltölteni a szaunában, a medencékben, ahol előző délután gyermekekként hancúroztunk a vízben stb.
2. mindez több órával az előzetesen kihirdetett "hivatalos" program vége előtt történt, tehát elvileg még mindenki ráért volna. Ráadásul most sokkal kevesebben voltunk, így jóval nyugodtabban telt a fürdőzés.
3. jól éreztük magunkat. Az együtt töltött idő igen kellemesen telt, sokat nevetgéltünk, úgy tapasztaltam az együttlét a túlnyomó többségnek örömöt okozott.
Ez utóbbi a legfontosabb. Miért van az, hogy a mai ember, akinek nagy szüksége lenne társakra, közösségre, arra a megértésre, figyelemre, megbecsülésre stb. amit kaphatna, mégis mintha menekülne előle? Annyira vakok, tudatlanok lennénk, hogy nem látjuk, nem érzékeljük ezt?
