Ma szép napos, tavaszias idő volt, a fákat metszettem a kertben, jól esett hosszabb ideig kint lenni. Más értelmes elfoglaltságom nem igen akad, mint a kertészkedés.
Estefele aztán beugrott egy téma, amiről írhatnék. Sajnos, amint már szóltam róla, nem sokat vagyok emberek között, még kevesebbet beszélgetek, ami pedig nagyon fontos lenne, most viszont véletlenül megnéztem egy felvételt, ahol egy tv stúdióban beszélgettek ketten.
Döbbenetes a szakadék. Számukra pl. természetes az, hogy a magyarság, mint szkíta nép sok-sok ezer éve már meghatározó jelentőségű volt és a nagy ókori kultúrákat is megtermékenyítette, ill. már nem emlékszem pontosan hogyan mondták, mindenesetre eléggé megdöbbentem. Mindeközben a magyar lakosság túlnyomó része alig tud valamit múltunkról, az ún. értelmiség zöme pedig kineveti az ilyen "meséket".
Mi az amiben igazat lehet adni ezeknek az embereknek? Azt hiszem, a történeti tudat fontosságát nem vitathatjuk, valóban helyesek a fáról és a gyökeréről szóló hasonlatok és társaik. Valóban nagyon fontos lenne tudni történelmünkről, arról kik voltunk valamikor, ismerni nagyjainkat, álmaikat, viaskodásaikat stb. Az egyik fő gond manapság éppen az, hogy talán minden korábbi korszaknál inkább a jelenben élünk. Ez az állítás bizonyos értelemben semmitmondó, de ha arra gondolunk, mekkora becsben tartották valamikor az ősöket mindenütt, mennyi rege, monda, legenda élt a nép körében csakúgy, mint az írástudók, a nemesek között, akkor bizony be kell látnunk, sokat változott a világ.
Szóval valóban az egyik legnagyobb baj a mai magyarsággal a történeti tudat hiánya. Ezt persze meg lehet magyarázni, talán egyszer meg is teszem majd, de akkor is egy súlyos jelenség. Sokan ezt nem így gondolják, számukra természetes, hogy az ember a jelenben él, és nem sok hasznát látják a múltnak, számukra magyarságuk is egy mellékes tény, egy sokadlagos szempont csupán - sokkal fontosabb nekik a facebook, a Tesco, a divat stb. Na de mindegy, most hagyjuk őket, foglalkozzunk azokkal, akik igaz magyaroknak tarják magukat és az őstörténet központi kérdés számukra. Úgy gondolják, a "hivatalos" történetírás hazudik, megszállottságukban, mindenkit leírnak, árulóznak, bérenceznek stb., aki nem osztja nézeteiket.
Miért nem érdemel nagyobb figyelmet népünk utolsó ezer éve - azért nem kevés idő ez, és mégiscsak ez van közelebb, ez a fontosabb. Hiszen ki tagadhatná, hogy a mai valóságra sokkal nagyobb hatással van a huszadik század, mint mondjuk a tizenhatodik? Ők mégis az őstörténettel bíbelődnek, rengeteg energiát fordítva - mondhatnám fecsérelve - arra, hogy bebizonyítsanak valamit, amit talán nem is lehet, és ha igen, akkor sincsen már akkora jelentősége. Erre meg persze azt lehetne felhozni válaszként, hogy az önbecsülésünk szempontjából nem mindegy, kik vagyunk, pontosan honnan is jöttünk, és ha az igazi őstörténetet tanítanák az iskolában, akkor bizony egy egészen más nemzedék nőhetne fel, aki büszke lenne magyarságára, nem ilyen politikusokat választana maga fölé stb.
Ezek az emberek miért nem fedezik fel azt a történelmet, ami messze nem annyira vitatott, messze nem annyira meseszerű, tele van hús-vér figurákkal, igazi, nem mesebeli hősökkel, olyan emberekkel, akikre mindig is büszkék lehetünk, olyan megvalósításokkal, amelyekkel élen jártunk, amelyekkel még akár mintát is szolgáltathattunk (mint pl. az erdélyi vallásszabadság)? Miért? Ezt bizony nem könnyű megérteni? Talán azért mert ennek a "kutatásához" nincs kedvük, mert az sokkal nehezebb, rengeteg, gyakran soknyelvű forrás áttanulmányozására lenne szükség, és itt már nem lehet elsősorban a fantáziára hagyatkozni. Vagy gonosz lennék?
Mára ennyi, majd még folytatom, ezt a témát is bizony még hosszasan lehetne taglalni.
Jó éjt mindenkinek!
