Manapság (is) sok a szélhámos - és nem mindig könnyű felismerni őket. Általában a stílusuk zavar, így elég gyorsan ráérzek arra, hogy az illető hiteles-e vagy nem kell túlságosan komolyan venni. Persze tévedhetek, nem szerencsés másokat meg- és különösen nem elítélni, de ezúttal róluk írnék (pl. Géczy Gábor, Szántai Lajos).
Mindent nagyon jól el tudnak magyarázni, érthetővé válnak a dolgok, főleg akkor, ha most először szembesülünk ezekkel a válaszokkal, vagy akkor, ha már "hívők" vagyunk és ismerősként találkozunk velük. Magabiztosak akkor amikor másokat kell nevetségessé, szánalmassá tenni, de a saját igazuk felől is mélységesen meg vannak győződve, nem igen merül fel bennük a kétely, legalábbis jól kendőzik azt. Számomra ez gyanús, annyira egyszerűnek tűnik minden az előadásukban, könnyűnek és megvalósíthatónak - csak rá kell térni a helyes útra
Ezek az emberek nagyszerűen tudnak "kavarni", kiragadni idézeteket, gondolatokat, a legkülönbözőbb korszakokból, a legkülönfélébb kultúrkörökből és azok lám mennyire jól megmutatják nekünk az igazságot. Elmondják nekünk a lét legfontosabb törvényeit, azt miként romlott el a világ - hogyan rontották el? Mert hát hiszen nyilvánvalóan romlott világ ez, amely a vesztébe rohan (már annyi ezer éve).
Ezek az emberek gyakran "mi és ők" felosztásban gondolkodnak: azaz vagyunk mi, akik felismertük az "igazságot", akik rátértünk a helyes útra, és vannak ők, a gonoszok, akik galád módon, csupán saját érdekeiket szem előtt tartva, a magyarságra törve, saját szűklátókörűségüktől, butaságuktól vezérelve tesznek tönkre minket.
Mintha lenne recept, mintha lenne módszer a boldogságra, a világ megváltására, meggyógyítására, mintha lenne egy út, amelyre lépve minden megoldódna.
